“Egy csipetnyi nyugalom Somogyvámosiban” Ezzel a címmel jelent meg cikk Krisna-völgyről a Hajdú-Bihari Naplóban, melyben nagyra értékelik az ottlakók munkáját és életstílusát. Somogyvámos - Egyszerű élet, emelkedett gondolkodás - ez jellemzi a Krisnavölgy-beliek mindennapjait. Haribol! - üdvözli a somogyvámosi Indiai Kulturális Központba érkezőket a jegyárus fiatalember. Persze nem csak a köszönése különös, az öltözéke is. Fehér színű lepedőruhában van; olyan, mint ha egy bő szoknyát a láb között lazán megkötötöttek volna.
Beszéltek erről, szó volt arról. Végül megegyeztek, majd a Krisnások hozzáfogtak Közép- és Kelet-Európában egyedülálló tervük megvalósításához. A szép völgyben azóta felépült a templom, iskola, tehenészet, kis falu, vendégház, létesítettek tavat, erdőt, zöldséges- és virágoskertet. Persze nem csak dolgoznak, hanem ápolják vallásuk hagyományait, szabadegyetemet tartanak, búcsút rendeznek.
Az utat két oldalon, egy-egy életnagyságú elefánt őrzi. Kicsit beljebb a vendégház tájba simuló épületét pillanthatjuk meg. A kis patak mellett futó utat évszázados fák, illetve szántók és legelők szegélyezik. Bal oldalon, egy domb tetején élénk sárga színű, emeletes épületre figyelhetünk fel. Ez az iskola; évente csupán néhány napon látogatható. Jobbról kis tavacska, partján szentéj, mellette temető - merthogy már halottai is vannak a krisnavölgyieknek. A völgy központjában több épület van, ami viszont életre szóló élményt jelent, az a templom. Biotechnológiával épült földszintes épületben idegenvezető segítségével tudhatunk meg sok mindent a krisnások különös életéről. Ám ha nem lenne vezető (nélküle egyébként nem látogatható a temlom), a falakat borító élénk színezésű szentképek, az épületben dolgozók kiegyensúlyozotságot, nyugalmat sugárzó tekintete, megpihent élettempója is sokat elárulna a Krisnavölgy lakóinak hétköznapjairól.
Persze vannak saját rendszvényei is a krisnásközösségnek. Május 2-3-án és augusztus 14-15-én fesztivál, július utolsó hétvégéjén búcsú. |